TAJTÉK
TAJTÉK, fn. tt. tajték-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Erősebb nemű külső és belső mozgás, rázódás által számtalan apró buborékká, hólyagocskákká alakult hig test, pl. a szélvésztől csapdosott, s parthoz verődő víznek tajtéka, vagy a lószájából ömlő nyáltajték, midőn a zabolát rágdossa. Néha a haragos emberek, s a nyavalyatörősök szájából is tajték foly ki. 2) Összetételekben am. tajtföld. l. TAJTFÖLD. – Első jelentésében néha máskép: hab; t. i. noha e két szó többször ugyanazon értelemben vétetik, de a szokás némely esetekben megkülönbözteti, pl. a vert tojás fehérének, a szappannak, a forró víznek, ércznek, a fölrázottt sernek, tejnek, bornak habja van; ellenben a nyál, az izzadság tajtékot is, habot is képez, honnan mondjuk: tajtékzik v. habzik a szája. A folyó, tenger habja és tajtékja közt is szabatosan véve némi különbség van, t. i. a habok alatt a fölvert hullámos, fehérlő vízrétegeket értjük, midőn pedig partra vetődnek vagy akármily kemény szilárd test körül öszvegyűlnek, tajtékká válnak. A hullámok tajtékot túrnak a partra. Véres tajtékot folyatni.
Mi e szó elemzését illeti, talán vagy annyi mint toladék, lágyitva: tolyadék, talyadék (mint ,talyiga’ szóban is); vagy pedig a tajték fehérlő szinétől kapta nevét, s eredetileg am. tejdék, tejedék, aza, tejhez hasonló folyadék. Ugyanezen alapfogalom látszik rejleni a hab szóban is, mely a fehér szinű hav-hoz áll legközelebb. Így a persában is áb jelent vizet; és fényességet.
