SZŰN
SZŰN, SZÜN, önh. m. szűn-t. Némely származékai állandóan rövid ü-t vesznek föl, mint szünet, szüntelen, szüntet. 1) Határtalan igével viszonyulva am. bizonyos cselekvés vagy állapot folytatását abban hagyja, megszakasztja. Irni, olvasni szünők. A munkások csengetésre dolgozni szünnek. A gyermek sírni, a beteg nyögni megszűnt. Élni megszűnt. Néha távolító ragu neveket vonz. Dologtól, fáradságtól megszünni. Végre megszünt az üldözéstől. Alkalmazzuk az oktalan állatok cselekvéseire, vagy állapotára is. A bikák megszüntek öklelődzeni. A madarak vedléskor megszünnek énekelni. Egyébiránt közönségesen a mondott példákban is ikesen szokott használtatni, mint a következő pontban. 2) Midőn lelketlen, vagy elvont lények hatására, vagy bizonyos állapotára vonatkozik, szabatosan véve inkább szünik, melynek jelentésében némi szenvedőlegesség rejlik, s am. hatása tovább nem tart, nem folytattatik. Szünik a fájdalom, a betegség, a dögvész. Szünik a hideg, a tél, a nagy forróság, a zápor, a szél. Szünik a zaj, forrongás. Szünik a zene, a mulatság. Nem szünik a sok baj. Bár csak megszünnék a háboru. Szűnik a haszon, támad a kár. (Km.). Régiesen: szőn v. szőnik: „És üvöltö (üvölte) nagy szóval mondván szőnjél“ (sine. Tatrosi v. Münch. cod. Lukács. IV.). „Hogy ke(dég) megszőnék beszéletétől“ (cessavit loqui. Ugyanott. Luk. V.). „Ne szőnjél meg az imádságtól.“ (Nádor-cod. 429.). „Hogy te es (is) megszőnnél atte balgatagságodból.“ (Ugyanott. 505. l.). „Ki mind ez ideig nem szőnik az úristent csudatételökkel dicsőiteni.“ (Debreczeni Legendáskönyv. 85.).
Ezen igében a nyugalom, a pihenés alapfogalma rejlik, minélfogva valószinű, hogy valamint nyugonni és pihenni am. a munka fáradság után magát kinyögni, kipihegni, vagyis hogy ezen igék gyökei a lélekzésre vonatkozó nyu, pih természeti hangok: hasonlóan a szűn igében is ilyetén hang (szí, szü, szu) a gyök, s ugyanez van meg, mint általában lélekzési, szivási hang a szunyik, szunnyad igék rokon gyökében is. Idegen nyelvekben egyezik vele a mongol szünü-kü (s’ eteindre; disparaitre), honnan: szünüge-kü (szűntet-ni; semmisítni); továbbá a török szön-mek (s’ eteindre, verlöschen); sínai nyelven: tíng (cessare, sistere); továbbá hasonló hozzá a latin desinit igének alapját tevő sinit is, mely azt is jelenti: enged, s a magyar szűn, mint föntebb láttuk, ezen értelemben is használtatik.
