SZÁJ
SZÁJ, (sza-aj) fn. tt. száj-t v. ~at. Személyragozva: ~am, ~ad, ~a stb., vagy a régies szá törzsből, az első és második személyben, mind egyes-, mind többesben: szám, szád, szánk, szátok. 1) Emberre vonatkozólag a felső és alsó állkapcsok közé szorított, s az ajkak, mint ajtó által kinyitható és bezárható öböl, mely magában foglalja a nyelvet, a fogakat, az inyeket, s melyen az étel ital bemegyen a lélekzet ki s be jár, és a hangok kinyomulnak. Továbbá más állatok, nevezetesen a gerinczesek fején hasonló rendeltetésü, ámbár különféle szerkezetü és alkatrészü nyilás. Piczi, nagy, kerekded, széles, görbe, pittyedt száj. Vékony, vastag, dudorodott ajakú száj. Büdös, párlott, fogatlan, cserepes száj. Harcsaszáj, papucsszáj. Nyúlszáj, melynek ajaka hasított, mint a nyúlé. Mézes száj. Kopasz száj, melyet bajusz, szakál nem kerít. Kemény, erős száj, t. i. a lónál. Véres szájú, átv. ádáz, vérengző. Zsiros, mocskos száj. A szájat nyalni, öblögetni, mosni, tisztogatni. Száját félre húzni. Különféle működéseire nézve számos sajátnemű kifejezésekben és közmondatokban eléfordúl: a) Szólásra nézve. Záratlan kapu a gyermek szája. Sok só ételben, sok szó ember szájában nem jó. Prókátor szája arany kulcscsal nyilik. Megaranyozták a száját, szónoklataért megfizették. Nem lehet mindennek száját bedugni. Nagy száj nagy falatokkal telik. Szájába rágták a szót, részletesen világosan elébe adták a mondandókat. Kimondja ami szájára jön, nem tud hallgatni. Sokat jár a szája, vagy jár a szája mint a kereplő; vagy soha nem áll be a szája. Mosdatlan száju, azaz szemérmetlen dolgokat beszél. Segget csinált szájából. Számból vette ki a szót, azaz, épen azt mondotta, amit én akarék vala mondani. Fogd be a szádat. Tartsd föl a szádat. Saját szájából, szája vallomásából tudom. Száján ember messzi elmehet, másképen: többet ér egy ,kérdezem’ száz ,keresem’-nél. Egy száj fú hideget is meleget is. Szája isten, szíve ördög. Mi haszna ütöd szád, ha nem érzed (mi haszna a mell verésnek, ha belül nem érzesz). Sima száju. Szabad száju. Szája sem úgy áll, hogy okosat mondjon. Falu, helység község szája, vagyis, legbeszédesb, legszájasb embere, előcsahos. Bezzeg volt nagy szája, azaz pattogott, lármázott. Mindig jár a szája, mint a malom. Sokat hüti száját, sokat beszél. Szájon forog, hire jár. Szájról szájra jár. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Megégette száját (olyasmit mondott, aminek reá nézve rosz következése lett). Befagyott a szája; v. lakat van a száján (nem lehet belőle semmi szót kivenni). b) Evést illetőleg. Sok száj, sok falat. Áldott a sok kéz, átkozott a sok száj. Farkas szájából ritkán esik ki nyálazatlanúl a malacz. Aki más szájával eszik, ritkán szokott jól lakni. Szereti a száját, torkos, vagy finnyás. Sült galamb nem repül az ember szájába. Valakinek szájából kivenni a kenyeret. Saját szájától elhúzta, csakhogy másnak adhassa. Nincs szája izére. Szájbavető falatja sincs. A kalánt előbb viszik a tálba, mint a szájba, v. előbb a tálba, aztán a szájba. Szájba való falatja sincs. Magam szájától elvonom, azt is neki adom. e) Nyilást, tátást illetőleg, különösen, midőn csodálkozással, bámulással jár. A szája sem úgy áll, épen nem olyan, amilyennek lennie kellene. Száját tátja mindenre. Csak a száját tátja, semmit nem lendít, v. mozdít. Ne tátsd a szádat. Szájt, szemet tát e csudára (Kazinczy F.). Majd kiesett a száján (nagyot ásított). Nyitva áll a szája, mint a várkapu. Málé, tátott száj. d) Némely más esetekben: Mintha szájából pökte volna ki, azaz teljesen hasonló hozzá. Megnyalod a szádat utána. Száján vezetik v. viszik a lovat. Megehetné szép szájával (gúnyos mondat a becsmérlő emberre). Eszem a szádat, szerelmesek édelgése. 2) Az állati szájhoz némileg hasonló nyilás, vagy öböl bizonyos testeken, edényeken stb. Hordó, kemencze, katlan, kályha szája, máskép: szádja. Korsó szája. Barlang, búzaverem szája. Álgyu, mozsár szája. Zsák, erszény, dohányzacskó szája. Betenni, bedugni, berakni a kemencze száját. Régiesen csak szá is.
Többé kevésbé rokonok hozzá idegen nyelvekben a török: aghz v. aghïz, finn és észt szuu, lapp csuv, csodd (torok), finnlapp csod (ugyanaz), latin os (megfordítva), melyből fejlett ki a szláv uszto. Figyelmet érdemelnek a németben sagen és Mund, hangokban amannak a magyar száj és szó, emennek a magyar mond felelvén meg, de fogalmakban mindenik rokon levén. (A mongolban is aman száj). Általán pedig több nyelvekben vehetni észre, hogy a szájt jelentő szókban a mélyhangú a, o, u uralkodik, így a fenn elsoroltakon kivül a hellen stoma, a szláv huba, a német Mund és Maul stb.; melyek a szájnak öblös nyilását látszanak utánozni, mennyiben t. i. a száj működéseinél, az evésnél, lehelésnél, szólásnál, bámulásnál annak ürege többé-kevésbbé megtágul vagyis tátong. Mi különösen a magyar szájat illeti, ez úgy látszik, öszvetett név a szó-nak sza, és a nyilást jelentő ajnak a gyökéből, honnan lett sza-a, öszveolvadva szá, mint régente önállóan divatozott, s j utóhanggal száj, mintegy sza-aj, vagy pedig szó-aj, azaz, szónyilás, azon öböl, melyen a szó kijő. Miről részletesebben V. ö. SZÁ és A, AJ. Mennyiben a száj szóban a nyilás, tátongás alapfogalma rejlik, szintén rokonságban vannak vele az önálló aj, és ennek származékai: ajak, ajt, ajtó, ájúl; továbbá ás, Göcsejben áj, vagyis valamely szilárd testben nyilást csinál, előttétel vás, váj. Ide tartoznak a szájtátásra vonatkozók: ámé, ámúl, ásít, előtéttel, bámé, bámúl, bamba, bacza, málé, mamlasz, mámor, mámmám s söbb mások. Hasonló rokonsági viszonyban állanak a latin os, ostium, a német Maul, Maulaffe, gaffen, gähnen stb.
