SUHINT
SUHINT, (suh-int) önh. és áth. m. suhint-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Általán a suhant vagy suhít igének kicsinyzője. Különösen 1) bizonyos hajlékony, vagy vékony eszközzel hadarázva suh hangot adat. Ostorral, vesszővel, karddal suhintani.
„Mennykő vág oda, hol lesuhint szablyája Lehelnek.“
Augsburgi Ütközet. (Czuczor).
2) Suhogva üt, ver. Megsuhintani a rest lovat. 3) Suhogó hangon elhajít, eldob. Parittyából köveket suhintani. A laptát elsuhintani. Ez ige képzőjében az n nem közbevetett hang, hanem az egész int képzőben némi kicsinzés fogalma rejlik, mint taszint, emelint, csavarint stb. igékben is. Az ít képző pedig, mint a régi nyelvemlékekből tudjuk, az ojt, ejt módosúlata.
