SÚGÁR
SÚGÁR v. SUGÁR, (1), fn. tt. súgár-t v. sugar-at, tb. súgár-ok v. sugar-ak. 1) Sudár, mint főnév, azaz, vékony, karcsú szára, hegye, vége valaminek. Szárnyak sugarai, leghosszabb tollai.
„Kalpagját tollazta rárósugárokkal.“
Gyöngyösi.
„Sugárit szárnyának még minap kitépték.“
Ugyanaz.
2) Ostor végéhez toldott fonadék. Lófarkszőrből font sugár. 3) A világító testekből kilövelő fényrészecskék, melyek megmérhetetlen sebességgel, s egyenes vonalban repülve szemeinkbe tünnek, s néha vékony fonalak gyanánt elnyúlni látszanak. Nap, csillagok sugarai. Lámpa, gyertya, drágakövek, villámok sugarai. A nyári nap tüzes sugarakat lövel. A csilár sugarai a tükrökről visszaverődnek.
„Künn már az arany nap sugarát elönti.“
Arany J.
„A sötét éjszakára
Feljön a nap sugára.“
Feljön a nap sugára.“
Népdal.
4) Szélesb átv. ért. bizonyos középpontból kijövő a egyenes szálak, vagy vonalak, mennyiben a napból kilövelő világsugarakhoz hasonlók, pl. az ásványok tömegéből kiálló tűforma részecskék; a halszárnyak szurós szálai stb. A növénytanban, a virágok ernyőiből kinövő szálacskák, midőn a szélső szirmok a belsőknél nagyobbak. Végre általán minden mesterséges mű, melynek alakja a valódi sugarakhoz némileg hasonló, vagy azokat utánozza; különösen a kör pontjától annak kerületéig nyuló egyenes vonalak, máskép: félátmérők.
Az első vagyis természeti jelentésekből kitetszik, hogy a sugár és sudár szók eredeti tulajdon értelemben véve egyek, s közös gyökük a sebes haladást jelentő természeti hang: su. V. ö. SUDÁR.
