SÚG
SÚG, (sú-og) önh. m. súg-tam, ~tál, ~ott. Lassu, tompa su-féle hangon szól, s mintegy alattomban mond valamit. Egymás között súgnak búgnak. Addig súgtak búgtak, míg stb. Markába súg. Tárgyesetes viszonynévvel am. valamit lassu hangon szólva közöl. Azt súgta nekem is, amit neked. Valamit súgott, de nem érthetém. Besúgni valamit am. alattomban, kém, árulkodó módra bemondani. Megsúgták neki, hogy veszély kerülgeti, azaz, értesítették. Oskolai nyelven am. a felelőt segíti, midőn lassu hangon az illető feleletet oda mondja. A rosz diák azt várja, hogy súgjanak neki. Hibásan súgni.
Azon rövid hangutánzók egyike, melyekben a gyöknek véghangzója a képző hangzójával együvé forr, milyenek: búg, zúg, bőg. Így alakultak ezek is: hág, vág, rág, rúg. Ellenben rövidek: dug, nyög.
