SÁNTÁL
SÁNTÁL, (sán-t-a-al) önh. m. sántál-t. Sántán lépdel. A régiek, nevezetesen Pesti Gábor, Thelegdi, Eszterházy Tamás, és Pázmán élnek e szóval a mai ,sántít’ helyett, melynél csakugyan szabatosabb; mert a sántít, képzőjénél fogva átható. „Mikoron a szamárnak egy tövisk gyakott volna az lábába, sántál vala vele.“ Pesti Gábor meséi (CXXXV.). Aki sántával lakik, sántálni tanúl. (Km. Molnár Albert.).
