SANDA
SANDA, (san-d-a) mn. tt. sandá-t. Oly szemekről mondják, melyeknek néző sugarai nem párhúzamosak, vagyis nem egyirányuak, miszerint az egyik szem erre, a másik amarra néz; népies mondat szerént félre néző, káposztás kertbe néző, mint a kecske. Sanda szemű leány, fiú. Vakok között sanda a király. (Km.). Átv. irígy, másnak szerencséjét görbe szemmel néző.
E szóban alapfogalom a görbe, félrecsapó irány, s ennélfogva gyöke san azon sa, csa, ta, továbbá ka gyökökhöz rokonítható, melyekből félrehajlást, görbe irányt jelentő származékok erednek, milyenek, sánta, sandarol, satrat, csabukkol, csatangol, csavar, csavarog, csámolog, csálé, csámpás, csánk, tántorog, támolyog; kajsz, kajsza, kajcs stb. Maga a kaján is eredetileg görbe irányút jelenthetett, s innen lett átv. értelemben az irigyet, azaz, más javát görbe szemmel nézőt jelentő kaján. Sanda törzsöke az elavult sand ige, melyből az igeneves sandó, sanda fejlődött ki. Ily képzésüek: ronda, sunda bunda (sunyó buvó), monda, ferde, herde hurda, a keményebb sánta, serte perte stb. A sanda máskép kancsal, kancsi, mely szintén a görbe irányra vonatkozó, s ka elvont gyökű szókkal áll rokonságban. V. ö. KANCS, KANCSAL.
Suhogó gyökhangjánál fogva rokon hozzá a német schiel és schief.
