SAJNÁL
SAJNÁL, (saj-on-a-al) áth. m. sajnál-t. 1) Másnak akárminemü szenvedését, baját, kárát stb. részvétes fájdalmi érzettel kíséri, a szenvedő panaszát viszhangozza. Sajnálni a kinlódó beteget. Sajnálni a kárvallottat, a szegény árvát. Nagyon sajnáltalak, midőn hallottam szerencsétlenségedet. Nagyon sajnálom, hogy nem segíthetek rajtad. Nem sajnálod-e, hogy jóakaród meghalt? 2) Bánkódik olyas miért, mit elmulasztott, vagy hibásan, vagy roszul tett. Sajnálom, hogy meg nem látogattalak. Sajnálom, ha valamivel megbántottalak. 3) Panaszképen említ valamit, veszteségéről panaszkodik. Török-bársony kezkenőmet nem bánom, de rózsámat, bizony Isten, sajnálom. (Népd.). 4) Kémélve bánik valamivel. Pénzét, ruháját sajnálja. A barmot is kell sajnálni. Ne sajnálja ön ide adni, am. ne vonakodjék, sziveskedjék. Sajnálja a munkát, azaz rest a munkára. 5) Valakitől sajnálni valamit, nem örömest, nem szivesen adni, tenni. Semmit se sajnálok tőled. 6) Ormánsági tájszólással Vass J. szerént: oda sajnálni valamit valakinek am. oda szánni, adományképen v. ajándékul. Ebben talán az ,ajánlni’ szó lappang, suhogó hang (s) előtételével.
Gyöke azon sohajtó indulatból fakadó saj, melynek hangváltozattal fáj szó, vagy a haj! jaj! fájdalmas felkiáltások felelnek meg, mintha volna, hajnál, jajnál, rokon hozza a fájlal is. A saj gyökből lett sajon, sajona, sajna, s ettől sajnál, mint a kedves érzetet jelentő ké (kéj)-ből kéna, kénál. Így fejlett ki a cse v. csi gyökből a csena v. csina, csenál v. csinál.
