RÜTET
RÜTET, (rüt-et) fn. tt. rütet-ět. A régieknél kivált származékaiban (rüttetik v. ríttetik s rüttetés v. rittetés) többször eléforduló kitétel. Rütet am. a mai elragadtatás, (a görög-latin extasis). „Mert nem beszél elmének rütetében.“ (Non loquitur in exstasi. Bécsi cod. Naum propheta). Itt inkább megháborodást, elmeháborodást jelent, mint a görög eredeti is. Alakjára igenév, s törzse rüt, mi a rüt-te-tik szenvedő igéből is kitűnik s egyezik rez gyökkel rezzen stb. származékokban; mint ,rozzan’ Szala megyében rottan.
