RAKONCZA, (1)
RAKONCZA, (1), (rak-on-cza) fn. tt. rakonczá-t. A létrás oldalu kocsik és szekerek első és hátulsó tengelyének párnájára, de különösebben a szánok gerendjeire erősített eszköz, melyhez az oldalakat rakják vagy támasztják, hogy kétfelé ne dőljenek. Különbözik tőle a szekereken a lőcs, mely magának a tengelynek végéről emelkedik fölfelé, így támogatván az oldalt. V. ö. LŐCS. A kisebbféle kocsik első tengelyén rendesen csak rakoncza szokott a támasz lenni. Átv. támasztó, vagy leborulástól megóvó szer, mint e közmondat jelenti: Nincs a víznek rakonczája. Továbbá óvó, korlátoló eszköz.
„Nincs semmi csont te tagodban,
Rakonczád sincs fogaidban,
Sík golyóbis forog szádban,
Mérged mézzel jár egy nyomban.“
Rakonczád sincs fogaidban,
Sík golyóbis forog szádban,
Mérged mézzel jár egy nyomban.“
Beniczky Péter (A gonosz nyelvről).
E szónak gyöke, mint jelentése mutatja, a rak ige, minthogy az oldalakat a rakonczát is tartó talpfára rakják, és azokra, mintegy az utóbbinak karjaira támasztják. Képzője kicsinyző, mintha volna, rakócza, t. i. az n csak közbevetett hang, mint sok más szavainkban. Hasonló képeztetésüek: paszkoncza, iloncza, katrincza, medencze, petrencze, börböncze; közbevetett n nélkül: galócza, csepőcze, szamócza.
