RAK
RAK, áth. m. rak-tam, ~tál, ~ott. Mint gyűige többszörös, folytatott, gyakori cselekvést fejez ki. 1) Ugyanazon, vagy különnemü tárgyak közől többeket együvé, vagy egymás fölé helyez. Szénát, szalmát petrenczébe, baglyába, kazalba rakni. Kévéket keresztbe, csomóba, asztagba rakni. Fát ölbe rakni, tüzre rakni. Könyveket, ruhákat szekrénybe rakni. A terhet taligára, kocsira, szekérre, hajóra rakni. 2) Széles ért. holmi tárgyakat valamely helynek fölszinére vagy öblös térbe helyezget, teddegel. A zsákokat a kamrába rakni. A kukoriczát padlásra, a zöldséget pinczébe rakni. Az árukat berakni a boltba. A szénát felrakni a szekérre. A bútorokat a szobában elrakni. A ruhákat a szellőre kirakni. A terhet lerakni. A szekeret megrakni. Az elszórt holmit öszverakni. Mindent helyére visszarakni. Az utczát kövekkel kirakni. 3) Holminak együvé helyezése által valamit épít, alakít. Fészket rakni. A fecske sárból, a veréb holmi gizgazból, tollakból rakja fészkét. Sárból, válogból, téglából, kőből falat rakni. A játszó gyermekek kukoriczatuskókból ólat raknak. Régente az általános ,épít’ ige helyett is használtatott: „Hasonlatik bölcs emberhez, ki rakja ő házát kőszirton.“ (Tatrosi cod. Máté. VII.). „És ő raka igen nagy erősségő várost.... négy szegő (szegű) kövekből és faragottakból raká ő kőfalit.“ (Bécsi cod. Judith.). „Nemde ez-e Babillon, a nagy város, mellyet en raktam en országomnak házába.“ (Ugyanott. Dániel). 4) Átv. rakni v. megrakni a tánczot, am. lábait majd fölemelni, majd letenni. Gúnyos ért. valakit megrakni, am. megszidni; vagy megverni.
E szóban széles értelemben véve a helyezés alapfogalma rejlik, mely által t. i. bizonyos testek a térnek, helynek fölszinét foglalják el; szorosabban véve az egymás fölé emelkedést, vagy tevést vagyis magasodást fejezi ki, minélfogva gyökre nézve egy értelmü a felható ra névraggal, s mint kifejlett ige alakra nézve rokon ezekhez: bök, csuk, lök, buk(ik). Egyébiránt rokon hozzá hangokban is a szanszkrit rag v. ragh, német rücken, finn rakennan (rakok), török brak-mak (letenni).
