PACSIRTA
PACSIRTA, (pacsir-tevő?) fn. tt. pacsirtát. Ismeretes, csicsergő kis madárnem, egyenes, hengerded, hegyesen végződő csőrrel. (Alauda).
„Szól a pacsirta fönn lebegvén,
S az égiekhez közeledvén.“
S az égiekhez közeledvén.“
Vörösmarty.
„A kisded pacsirta
Az eget hasítja
Szárnyaival.
Ékesen hangicsál,
Napsugárin sétál
Lábaival.“
Az eget hasítja
Szárnyaival.
Ékesen hangicsál,
Napsugárin sétál
Lábaival.“
Népvers.
Törzse: pacsir, rokon a magashangu pityer törzszsel, s tájdivatosan a pacsirtát pityernek is hívják. Különösen a mezei pacsirta, szép tavaszi napokon, egyenes vonalban fölfelé emelkedve, majd leereszkedve énekelget, honnan máskép: szántóka a neve.
„Kis pacsirta is szánt,
Mint a szegény költő fényes levegőben
Dalt zengve repűlt fel, dalt zeng a magasban ...
Hallgat leesőben.“
Mint a szegény költő fényes levegőben
Dalt zengve repűlt fel, dalt zeng a magasban ...
Hallgat leesőben.“
Arany János.
Továbbá a búbos pacsirta, máskép a hangjáról csücsörke, csicserke (= csicsergő), pipiske (= pipisgő). Vannak déli, északi, erdei pacsirták is.
