ÖZVEGY
ÖZVEGY, mn. és fn. tt. özvegy-et. 1) Szélesebb értelemben akár férfi, akár nő, ki már házasságban élt, s házastársát elvesztvén még új házasságra nem lépett. Özvegy, ember, özvegy asszony. Gyöngyösi István is énekli a hímmadárról:
„Örült Wesselényi e kedves válasznak,
Inkább mint az özvegy madár a tavasznak,
Melyet nőstényétől telek elszakasztnak,
S a puszta erdőkön bánattal agasztnak.“
Inkább mint az özvegy madár a tavasznak,
Melyet nőstényétől telek elszakasztnak,
S a puszta erdőkön bánattal agasztnak.“
2) Szükebb értelemben, miként Molnár A. értelmezi, férjevesztett állapotban levő nő, (vidua). Csakugyan, midőn az özvegy szóval önállólag élünk, rendesen nőt értünk alatta, pl. özvegyeket és árvákat gyámolítani kell. Özvegy tartása, özvegy jogai. „És lőn mikor ez igéket meghallotta volna özvegy Judith, ki vele Merainak leánya.“ (Bécsi codex). „Özvegynek nem irgalmaznak, sem tesznek jól árváknak.“ (Ugyanott Baruth könyve). „Mégh jó eghéséghben (egészségben) vagyunk myo is (mü is?) Isten akaratjából mint illyen gyámoltalan ezvegy asszony.“ (Levél 1560-ból. Szalay Ág. 400 m. l.).
„Mélyen alszik a gazdasszony
Özvegy nyoszolyájában.“
Özvegy nyoszolyájában.“
Kisfaludy S.
Czimül is csak nőnek szoktuk adni, pl. „Özvegy N. N. asszonynak,“ és nem „Özvegy N. N. urnak.“ 3) Átv. ért. a németes Strohwitwe (szalmaözvegy) szerént jelent oly férfit, vagy nőt, ki ideiglen, pl. utazásban, távol katonáskodásban el van szakasztva házastársától. – Idegen nyelvekben közel áll hozzá hangokban is a persa szab (
Beregszászi).
Beregszászi).
Hellenül az özvegy neveve χηρα, melylyel egy gyökü a χηρος, puszta, elhagyott, megfosztott, mi szerént a hellenek felfogásaként am. házastársától megfosztott személy. A latin viduus, és vidua szintén am. megfosztott, elválasztott, s eredetre egy a divido öszvetett igének vido, vagy viduo törzsével. Megegyeznek a latinnal a német Wittwer, Wittwe, szláv wdova, stb. Mi a magyar özvegy szót illeti, ennek gyöke közelebbi hangra (öz), és jelentésre nézve inkább oly szókkal van rokonságban, melyek az elválásnak, megfosztásnak ellenkezőjét jelentik, pl. özön szükebb értelemben am. nagy ár, terjedelmes víz, így ösz együttlevő sokaságra, egészre vonatkozik. Ha tehát e szóban is, mint a hellenek és latinok, az elválást, megfosztást, a házastársak oszlását veszszük alapul, vagy azt lehetne gyanítani, hogy az öszvetett szó öszv-egy am. az öszvesből, együttlevőből, vagy együtt lenni kellőből egy vagy egyik; vagy pedig azt, hogy annak gyöke eredetileg a vastaghangu osz volt, melyből t. i. oszlik, foszlik származnak, a ebből fejlett volna ki oszva, oszvad, oszvadt, (mintegy oszladt) s vékonyhangon: öszvedt, öszvegy, özvegy. Lehet némi hangáttétellel annyi is, mint vesztes, vagy vesztett, vagy mély hangon: fosztott. Ide létezik mutatni a Nádor-codexbeli példa: „Özvegygyé leszek en jegyesemtől“, azaz megfosztott leszek. Némelyek a török ,üzbek’ szóból magyarázzák, mely szószerént am. saját ura, maga ura. Figyelmet érdemel a török ökszüz is, mely árvát (ük- azaz szüle-nél-külit) jelent; és valóban nem igen régente is a magyar özvegyeknek szokásuk vele aláirásaikhoz ,árva’ szót csatolni, pl. árva Török Erzsébet. Az ,ökszüz’ szintén változhatott némi hangáttétellel és hangrokonítással ,özvegy’-gyé. Mások szerént e szónak eredeti jelentését a süviségben (leviratus) lehet keresni, melynél fogva, pl. a hébereknél is szokásban vala, hogy a férjnek holta után annak valamelyik testvére vette el a hátrahagyott nőt. E süviségi viszonynak némi nyomára mutat a még ma is országszerte divatos szokás, melynél fogva a nő saját férjének bátyját öregbik, v. nagyobbik urá-nak, öcscsét pedig ifjabbik, v. kisebbik urá-nak czimezi, mit egy népdal szavai is bizonyítanak: „Nem szeretem az uramat, csak a kisebbik uramat.“ E szerént a magyar özvegy eredetileg és legszorosb értelemben oly nőt jelentett volna, ki férje halála után annak valamelyik testvérével házasságra lépett, vagy lépendő vala, tehát mintegy ösz-vegyült, öszve-vegyült. Szélesb ért. jelenthetett oly nőt is, ki ösz-vegyülendő vala, vagyis ki süvek hiányában, vagy talán vénsége miatt férjtelen állapotban maradt ugyan, de ösz-vegyülési jogosultsága a népszokás szerént megvala benne; később pedig a nyelvdivat kiterjesztette ezen elnevezést a feleségétől megfosztott férjre is: özvegy férj, özvegy ember.
