ÖVÉ
ÖVÉ, (ö-v-é) harmadik személynévmás birtokot jelentő ragoztatása. Ez az enyém, ez a tiéd, ez az övé. Többesben, ha a személy több: övék, ha a birtok több: övéi; ha mindkettő több: övéik. Mind az övé, mind az övéi egészen más nevek hasonlatára fölveszik a névragokat: övének, övét, övéről, övétől, övéhez; övéinek, övéit; övéiről, övéitől, övéihez stb. Régiesen, és tájdivatosan ma is, az ,övé’ másképen övéje, öveje divatozik: „Azt is jól thudja k(egyelmed), hogy sokal (sokkal) sulyosban vagyon az en dolgom, hogy sem mint az öveje (akkori irás szerént: wweye. Levél 1540-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). „Továbbá egh (= egy) hordó méz vagyon itt, kit övejének (eweienek) mond.“ (Levél 1557-ből, U. o.). A göcseji nyelvjárásban is Vass József szerént: öveje, Torkos Sándor szerént pedig: övejé (talán: övejě), és ez a teljes alak; mert mindenik személynél magát a birtokot jelentő é után feltaláltatik saját raga is, így eny-é-m (= én-é-m), ti-é-d, v. ti-e-d (= të-é-d), miénk, ti-é-tek, tehát ö-v-é után szintén helye van az e, v. je ragnak is: ö-v-é-e, v. ö-v-éje; az általánosb és különösen irói nyelvben csak az ,övé’ dívik. Az ö-v-é-k szóban már megvan a k, de itt megint az ö mellől maradt el, mivel ez ők-é-k, vagy ők-é-jök volna teljes épségében; ez a dunántuli nyelvjárásban Vass J. szerént: üeji; s ha a személy is több: üejik. V. ö. Ő, névmás.
