ÖRV

Teljes szövegű keresés

ÖRV, (ör-v) fn. tt. örv-et, tb. ~ek. Az általános divatu örves mutatja, hogy (a törzsben már létező ő miatt különben is jobb hangzásu) e-vel ragozandó. Gyürü-, vagy karikaféle nyakkerítő, különösen, milyet az ebek nyakára szokás kötni. Szijból, vasból, rézből való örv. Szeges örv a komondor nyakán. Szélesb ért. gyűrűalaku körvonal némely állatok nyakán, melyet bőreik, szőreik, tollaik szine képez, honnan: örves kígyó, örves galamb, örves rigó. A növényeken is örv, v. gyürü a levelek, vagy virágok nyelei-, vagy kocsánykáinak a szár vagy kocsán körül egyenlő magasságban való kiindulása, vagyis Diószegi szerént, mikor a virágok a szárat karikában körülveszik. (Venicillus). Átv. ért. bizonyos külszin, mely vagy a valóságot eltakarja, s mintegy körülveszi, hogy ne láttassék, vagy az a czélja, hogy a mutatott külsőség való gyanánt vétessék. Betegség örve alatt kivonni magát a munka alól. Szegénység örvével kimenteni magát az adózástól. Biztosítás örve alatt uti társul szegődni valakihez, azután kirabolni, megölni őt. Ez máskép: szin, vagy ürügy.
Ezen szónak gyöke, mint alapfogalmából kitetszik, azon ör, mely hangzóváltozattal, több ar, er, or, ur gyökü szókban kerekdedet, kört, köröset jelent, különösen ily értelme van az örvény származékban, mely nem egyéb, mint körösen tekergő víz, és az általa képzelt mélység, gödör, mint ezt a latin gurges, vortex, vorago (forgó), és német Strudel, Wirbel bizonyítják. Midőn az örv átv. értelemben vétetik, a hasonlítás pontját azon tekervényes cselekvés teszi, mely által a dolog valósága mintegy körülhálóztatik, hogy eltakartassék.
Képzésre nézve hasonló az orv, terv, szerv, kedv, sérv, nedv, üdv, redv, szarv stb. nevekhez, melyekben a v átalakult ó ú, ő ű, ezen hasonlatok szerént: ölő ölü ölv, nyelő nyelü nyelv, hamó hamu hamv, és így örv am. örő am. valamit körítő, a örü-ből lett valószinüleg az örügy, ürügy, s mint néhutt ejtik, ürüt, ürüd. A kört jelentő ör-höz alapfogalomban rokon azon öl főnév, melyből ölel, öledkezik erednek. V. ö. ÖL, fn.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem