ÖN
ÖN, személyes névmás, mely nem egyéb, mint a megtoldott harmadik személy ő, pl. mint igerag a parancsoló és kapcsoló mód egyes harmadik személyében: ölj-ön, köss-ön, örülj-ön, s hangrendi változattal: adj-on, bocsáss-on, mondj-on; kérj-ěn, élj-ěn, keress-ěn, szenvedj-ěn. Hogy az n számos szavainkban csak toldalékhang, pl, ezekben: kicsin, picsin, eleven, mereven stb. erről l. ~N, (2). Önállólag magánosan nem használják, hanem vagy tisztelet czimül a megszólításokban; vagy más szókkal öszvetételben, vagyis társításban. T. i. 1) Újabb korban szokásba jött ezen névmást a német Sie, a franczia vous, szláv vi, vagy oni értelemben használni, pl. Ön ért engem. Önnek tisztelője vagyok. Önt már rég nem láttam. Üdvözek legyenek önök. Önnel beszédem van stb. Régente kegyelmed divatozott általánosan; mai napság kegyed alakban használják, melynek szószerént a német euer Gnaden felelne meg; köz népiesen kigyelmed, kelmed, kend; müvelt körökben igen elterjedtek a különböző czimezések, mint nagyságod, méltóságod, nagyméltóságod stb. 2) Némely öszvetételben az ön viszszaható jelentéssel bir a harmadik személyre, és gyakran megfelel neki a hellen ιδιος, vagy αυτος, a német selbst, vagy eigen, a szláv szamo, és a magyar saját, tulajdon, maga, pl. autokrator, önuralkodó, Selbstherrscher, szamowlasz; önfejü, magafejü; eigensinnig; ön- (tulajdon) akarat, Eigenwille stb. V. ö. Ő, személynévmás.
