ÖLT
ÖLT, (öl-t) áth. m. ölt-ött, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Ujjas ruhát kezeinek, vagy karjainak beletolásával magára vesz. Mentét, dolmányt ölteni. A köpenyt felölteni. Keztyüket ölteni. Szűk ujjba nehéz a kart beleölteni. 2) Bizonyos hegyes eszközt, különösen tűt, árt varrás végett bele szúr valamely testbe. Sokat kell a szabónak ölteni, mig egy köpenyt megvarr. Czérnát, fonalat tűbe ölteni. 3) Szélesb. ért. tájszokásilag, pl. Balaton mellékén, Szatmár vidékén, bizonyos nyiláson betol, bevet, betesz valamit. A kiszakasztott kenyértésztát kemenczébe ölteni. 4) Valamely hegyes, vagy hegyesíthető testet tokjából, hüvelyéből, öbléből kitol, kinyom. Nyelvet ölteni, kiölteni valakire. Szarvakat ölteni. Csigabiga, öltsd ki szarvad. – Mind ezen jelentésekből világos, hogy az ölt igében alapfogalom a szurás, bökés, lökés, tolás, mert ruhát ölteni am. a kart beleszurni ujjába; tűt ruhába ölteni am. beleszurni; tűbe czérnát ölteni am. bele húzni, vagy szúrni; kemenczébe ölteni a kenyeret am. betolni; stb. Tehát gyöke az öl ige, mely eredetileg am. az életet valamely szuró, lökő, bökő eszközzel kioltja. A t képző a gyöknek nagyobb hatást, belterjet ad, mint több ily egyszerü igékben a t és d képzők, pl. ir am. metsz, vág, hasít, írt am. tövestül kimetsz, kivág; valamit elér, fölér am. oda jut; valamit ért am. eszével elér, fölér; hasonló viszony létezik a ken és kend, fen és fend, mos és mosd (ik), tol és told, von és vonz, s több más között. Ezen t képző alapértelemben rokon, de módosításban különbözik azon t képzőtől, mely több igékben olyanná tevést jelent, milyen a gyök, pl. romt rommá tesz, himt, himmé tesz, ömt, ömmé tesz, kelt, kelővé tesz, stb. l. ~T, igeképző.
