ÖL, (2)
ÖL, (2), áth. m. öl-t. 1) Valamely élő állatnak akármely módon, vagy szerrel életét veszi. Embert ölni, barmokat, baromfiakat ölni. Fegyverrel, méreggel megölni valakit. Megöli a bú, a fájdalom. Férgeket, bolhát, tetüt ölni. A kártékony állatokat kiölni. Magát vizbe ölni. A foglyokat kegyetlenül megölni, leölni. Agyon sujtva, fejbe ütve, fojtogatva, éhséggel megölni. Harczban, párviadalban, az ellenfélt megölni. 2) Átv. ért. mondatik növényekről is. A nagy szárazság, a sok víz kiöli a fákat, füveket. Ez értelemben am. irt, pusztít. 3) Képes kifejezéssel leginkább erkölcsi értelemben valaminek létezését megszünteti. A gyermekből kiölni a szemérmet, a becsületérzést. A nemzeti szellemet elölni. Ezen igekötővel bele am. veszteget, elkölt. Minden pénzét beleölte a házépítésbe. Vagyonát holmi sikerületlen tervekbe ölte bele.
Ezen ige a maga nemében oly egyszerü, mint az ül, foly, ir, ér, bír, sír stb. Valószinű, hogy eredetileg szükebb értelme volt, s annyit jelentett, mint szúr, bök, miért ,ölni’ szoros ért. am. valamely hegyes, éles eszközzel kivégezni, s megfelel a német stechen, abstechen igének, honnan a disznót s baromfiakat ölik, az ökröt vágják. E jelentéssel megegyezik az ölt igének alapértelme, pl. tűbe czérnát ölteni am. beleszúrni; ruhát felölteni, am. a karokat annak ujjaiba szúrni, dugni; kiölteni a nyelvet am. kifelé szúrni, tolni; a csiga szarvat ölt, am. azt hüvelyéből kiszúrja. Ily fogalmi és hangi viszony van a német stechen és stecken között. V. ö. ÖLT. Egyébiránt sínai nyelven: lu (occidere; conviciis proscindere); törökül pedig öl-mek am. hal-ni, meghal-ni, és öldürmek am. öl-ni (halat-ni).
