OSZTOZIK
OSZTOZIK, (osz-t-oz-ik) k. m. osztoz-tam, ~tál, ~ott, par. osztozzál. Bizonyos jószágból másod vagy többed magával a neki járó illetéket, adagrészt kiveszi. Örökségen osztozó testvérek, atyafiak. A részvényesek osztoznak a nyereményen. A rablók osztoznak az elragadt pénzen, drágaságokon. Az orozlán úgy osztozott vadásztársaival, hogy minden neki jutott. Az orgazda a tolvajokkal osztozni szokott. Átv. ért. felesel, perel, veszekedik valakivel, mint gyakran azok szoktak tenni, kik osztoznak. Benható ragu viszonynévvel am. másnak kedves v. kedvetlen érzelmeiben, továbbá gondolkozási módjában részt vesz. Örömeidben és fájdalmaidban osztozom. E véleményben, szándékban nem osztozhatom.
