OSTROM
OSTROM, fn. tt ostromo-t, harm. szr. ~a. Hadi műtét, midőn egyik ellenfél tömegesen megrohanja a másik félt, mely bizonyos védgát mögött, sánczok között, erődben, várban erős állást vőn.
Ostromra megfúni a trombitákat, verni a dobokat. Ostromot futni, németes szólás. Ostrommal bevenni a sánczot, a várat. Kiállni, visszaverni az ostromot.
„Undok viperafajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.“
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.“
Berzsenyi.
Néha a magyarban csak annyi, mint: megszáll, újabb hadtani nyelven: táborul, innen: ostromállapot, ostromzár. Átv. ért. erkölcsi erőszakoskodás, mely által valakit sürgetnek, hogy valamire rábirják, hogy valamit megnyerjenek tőle. Kérelmezők, koldusok ostroma. Továbbá: akármely erőszakos tolakodás, mely által bizonyos tömeg valahová bejutni törekszik. Ostrommal kellett betörni a szinházba, oly nagy vala a tolongás.
E szó nem más, mint a német Sturm, melyből önhangzó előbocsátásával: ostrom magyar kiejtéshez alkalmazkodva módosult: tiszta magyarsággal roham, néha: vívás.
