ON
ON, 1) távol helyre mutató gyökszó, kettőztetett mássalhangzóval onn, melyből származott onnan, azon helyről, mely bizonyos helyhez képest távolabbra esik; megfelel e kérdésre: honnan? ellentéteik. in, inn, innen. Fogalmi rokonságban van vele azon on rag, mely hangváltozattal ěn, ön, s jelenti bizonyos tárgynak, testnek fölszinét, pl. házon, tornyon, székěn, térěn, göröngyön, ökrön. Ez azon helymutató rag, mely a helynevekhez szokott járulni e kérdésre; hon v. hol? pl. Aradon, Pesten, Kömlődön. Mind ezen esetekben a nyelvszokás a végbetüt kettőztetve is szereti ejteni, sőt, ezelőtt irták is így: házonn, kertěnn, öblönn, Aradonn, Pestenn, Kömlődönn; így csúszott be, s maig fenmaradt az onnan, onnét helymutatóban a második n. Egyébiránt eléjön a régieknél odnad, mintha volna oda-nad, v. ott-natt; sőt ad eléfordul Szalay Ágoston 400 m. levele között többször is ,az’ helyett; tehát az-nan, v. oz-nan (mint oz-tán = az után). 2) Távolodó vagy távolító mozgásra vonatkozik az ondok, onszol származékokban, s ugyanezen jelentésü a megfordított no! indulatszó, melyből noszol, nódúl, nódít, nógat erednek.
Valamennyitől különböző származatu, és értelmü az ondók, ontok és ontora v. ontra szók on gyöke, melyeket láss saját rovataik alatt.
