OMOL
OMOL, (om-ol) önh. Ezen alakban nem hangugrató, mint az omlik, miért ragozása így történik omolok, omolsz, omol, omolunk, omoltok, omolnak; omolék, omolál, stb. omoltam, omoltál, omolt, stb. omolandok; omolnék; omolni, omoló. Jelentésére nézve köz szokás szerént am. omlik; de szabatosan véve a dolgot, az ,omol’ némi cselekvő, emez pedig szenvedő állapotra vonatkozik, pl, aki barátját idvezli, nagy örömmel annak karjaiba, vagy nyakába omol, ellenben az ájuló ember székre, pamlagra, földre omlik.
„Hon, besetétedik a te eged, porfelleg omol rá.“
Vörösmarty.
V. ö. OMLIK; és ÖMÖL, ÖMLIK.
