OLY
OLY, (o-ly) mn. tt. oly-at. Megfelel e kérdésre mily? milyen? minő? v. palóczosan, s bodrogköziesen: holy, holyan? Minőségre vonatkozik, melyet hasonlítás által szoktunk meghatározni; miért fő fogalom benne a hasonlóság, s ez az oka, hogy szoros viszonyban áll a hasonlatra vonatkozó mint kötszóval és mily, milyen melléknévvel. A hasonlaton kivül helyiség fogalma is rejlik benne, és pedig a távol helyiségé, s ellentétetik neki a közel helyü tárgy tulajdonságára mutató ily. A távolság fogalmát a távolra mutató o, a közelségét a közelre mutató i fejezi ki, miről bővebben l. O, távolra mutató. A minőséget az ly képviseli, mely itt, véleményünk szerént, nem más, mint a minőségre mutató ú ű képző, átalakult állapotban, pl. e szókban savanyú, keserű, domború, szomorú, nagy szemű, barna hajú, s ezek hasonlatára az o i gyökökből lett, oú (palóczosan most is mondják), iű, azután ov iv, vagy oj ij, innen: ol, il, lágyítva oly ily, mint a di gyökből van diu dij, hi gyökből hiu, hij. Sőt oly ily némely szójárásokban ma is oj ij, még pedig csak egy j-vel, pl. Kriza J. szerént a székelyeknél általánosan. A kalmuk nyelvben ali am. mely (welcher, interrogativ und relativ. Siddhi-Kür meséi), mi szerént e mondatnak: ő oly ravasz, mint a róka, ez az értelme: oú, (o, vagy az minőségü) ravasz, mint a róka; ily ember, mint te, am. iű, i v. e minőségü ember, mint te. Bővebben l. MELY, kérdő névmás. Némi nyomatékkal kiejtve az ly megis kettőztetik: olly; hanem újabb időben állandóul egy ly-et használunk, kivévén ha talán a verselési mérték kivánna kettőt. Egyébiránt az oly ily e rövid eredeti alakban csak akkor használtatnak, midőn a hasonlitás tárgya nyilván kitétetik, azaz melléknévileg, pl, oly házat építek, mint a szomszédom; ily szolga kell nekem, milyen te vagy; oly jó, mint az angyal; oly piros, mint a rózsa; oly kemény, mint a vas; ily szinü posztót végy, mint ez; ily rosz ételt nem ehetem. Ha pedig a hasonlat tárgya csak alattomban értetik, v. főnevileg, an en utóhangokat vesznek fel: olyan, ilyen. Ő is olyan, mint apja. Ilyen kell nekem, nem olyan. Azonban melléknévileg ezek is használtatnak: olyan házat építek; ilyen szolga kell nekem stb. Néha az oly általános, nagyító értelmet fejez ki, s mintegy határozói minőségben, pl. oly gazdag, mégis oly fösvény. Oly okos ember hogy követhetett el oly balgaságot? Oly szép az idő, s nekem honn kell ülnöm.
„És annyi bal szerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.“
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.“
Vörösmarty. (Szózat).
Ez épen olyan határozói minőség, mint a ,nagy’ szóé sok melléknév és igehatározó előtt, kivált a régieknél, pl. nagy sok (= nagyon sok), nagy jó (= nagyon jó), nagy szép, nagy bölcsen stb. V. ö. NAGY, (2). Újabb korban vitatkozás tárgya, ha vajjon egy ly- vagy két lyly-vel kell-e irni. A két lyly (vagyis lly) pártolói körülbelül úgy vélekednék, hogy ,ollyan’ ,az-lan’-ból származott, melyben a z l-re hasonulván, lett: allan, ollan, ollyan (mint ez a finn nyelvben is ilyenformán van); honnan az is következik, hogy ez az eredeti, oly pedig csak kopott alak. Ennek érveül még felhozzák a közönséges kiejtést és a régi irókat s nyelvemlékeket. Erre mi azt feleljük, hogy oly épen úgy származott ly képzővel a tovamutató o-ból, mint o-da, o-tt (v. ö. ILY). A régieknél is ezer meg ezer példában egy ly-vel szintén találjuk. A székelyeknél pedig az ,oly’ állandóan oj Kriza J. közleményeiben, t. i. a székelyek ly helyett mindenütt j-t használnak, mint a Tisza vidékiek is. Az an vagy oly toldalék, mint on ,azon’ szóban, ámbár néha kissé eltérő értelmet ad neki; vagy pedig a mutató a szócska, mintha volna oly-a.
