OLTÓ, (2)
OLTÓ, (2), (ol-t-ó) fn. tt. oltó-t. 1) Személy, ki valamely testnek égését, vagy tüzességét bizonyos szer által megszünteti. A tűzoltók gyakran veszélynek vannak kitéve. A mészoltó a gödörbe esett. 2) Ki különösen növények vagy himlő beoltásával foglalkodik. Az ügyes oltó keze után megfoganszanak az oltoványok. A ki kertész, oltónak is kell lennie. 3) Azon szer, melylyel bizonyos folyékony testeket sürüvé, kocsonyaszerüvé tesznek, pl. tejoltó, a szopó állatok, ú. m. kis borjúk, bárányok, gidák bélében megsavanyodott, s megturósodott tej, melyet bonczoláskor kivesznek belőlök, s vele a tejet megoltják; ugyan e czélra szokták fordítani ezen állatok öszvevagdalt beleit is. Ilyen oltó a vizahólyag, melyet a czukrászok holmi aluttlevek (szultzok) készítésére használnak.
