OLT, (3)

Teljes szövegű keresés

OLT, (3), (ol-t) elavult törzsige, melyből oltalom, oltalmaz, és származékaik erednek, melyek mind bizonyos veszélynek eltávolítására vonatkoznak, s rokonaik az ó igétől: óvás, ovakodik, ovatos. Tiszta gyökhangja a távolra vonatkozó o, melyből megnyújtva lett ó avitus, távol időbeli, és ó cavet, azaz: magát valamitől, vagy valamit magától, mint roszat távolít, megnyujtva ol, v. ól, v. ov, v. óv, amazokból leszen old, v. óld, valaminek kötelékeit szétválasztja, és olt, v. ált, valakit a fenyegető rosztól elválaszt, eltávolít, és oltalom, óltalom, mi általa rosz eltávolíttatik; emezekből a palóczos ovd, v. óvd, továbbá a közdivatú ovakodik, v. óvakodik, ovatos, v. óvatos, és társaik. Alapfogalomra mind ezektől különbözik azon olt, mely alvásra, továbbá azon másik olt, mely növények nemesítésére vonatkozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem