OLD
OLD, (ol-d) áth. m. old-ott, htn. ~ni v. ~ani. A „köt“ igének ellentéte, s am. a mesterségesen, vagy természetileg öszvekötött dolgokat, illetőleg valamely egésznek alkotó részeit egymástól elválasztja, a) a kötelékek, kapcsok szétbontása által. pl. erszényt, zsákot oldani, kioldani; az övet, csatot, nyakravulót megoldani; csomót oldani; kereket oldani; b) valamely közvetítő szer által, pl. midőn a vegyészek az asványországi vagy másféle testeket alkotó részeikre oszlatják; savakat oldani, a vasat eczetben feloldani; c) gyógyerejű szerek által, midőn az állati testben megsürüdött, megkeményült, öszveragadt anyai részek higakká tétetnek, feloldani a nyálkát, hajtó szerek által megoldani a kemény emésztetet. Átv. ért. bonyolúlt dolgot, az ész elött elrejtett ismereti tárgyakat rejtélyes állapotukból kifejt, földerít. Megoldani a rejtélyes mesét. E kérdést nehéz lesz megoldani. A szinmű bonyolúlt cselekményét megoldani. Továbbá, valakit bizonyos tehertől, kötelességtől felment, mely esetben fel igekötővel jár, pl. feloldani valakit a rámért büntetéstől, az adósságtól.
„Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.“
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.“
Berzsenyi.
Nyelvre, mint beszédszervre vonatkozva am. beszédessé tesz valakit, vagy engedelmet, módot nyújt neki a szólásra. A bor feloldja a hallgatag ember nyelvét.
Ezen ige képzésre olyan, mint a részint önálló, részint elvont gyökökből származott told, kérd, kend, küld, küzd, hord stb. igék, s gyöke azon ol, melyből olu, olvad, olvaszt származnak; t. i. az old és olvaszt között azon fogalmi rokonság van, hogy mindegyik öszvekötött részeket választ el egymástól, azon mellék különbséggel, hogy az old mind mereven, mind folyékony részekre oszlat, az olvaszt pedig különösen folyékony testekre vonatkozik. Utolsó alapértelmök távolság, v. távolodás, mely azt fejezi ki, hogy bizonyos tömeghez tartozó részek egymástól elválnak, s e tekintetben rokonok hozzájok az om, és osz gyökökből eredő szók, ú. m. omlik, omlaszt, omt, előtéttel: bomlik, bomlaszt, bomt; oszlik, oszlat, előtéttel foszlik, foszlat, foszlékony.
A régi Halotti beszédben palóczosan ovd. „Kinek adott hatalm ovdania, és kötnie, hogy ovdja mend ő bünét.“ Tudniillik az l és v hangok a szók elején, közepén, és végén tájdivat szerént fölcseréltetnek, mint: lépik vépik, lápa vápa, kilül kivül, belül bevül, fel palóczosan feü, fev, al, au, av, st. Ilyenek túl a Dunán a szivom és szilom, a növök és nőlök. Vagy pedig a v az ovdja szóban csak megnyújtása az o-nak, mint az többször eléjön a Halotti beszédben, azaz: ódja.
