OKOS
OKOS, (ok-os) mn. tt. okos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Gondolkozó tehetséggel ellátott. Az ember okos lény, az ökör oktalan állat. 2) Ki helyesen, az észtan szabályai szerént gondolkozik; honnan a gondolkozó ész működéseire alkalmazva: okos gondolat, okos beszéd, okos tanács. A bolondtól ritkán várhatsz okos szót. (Km.). 3) Ildomos, eszélyes, a körülményekhez helyesen alkalmazkodó; ovakodó; furfangos, ravasz. Nehéz az okost megcsalni. Okos a veréb, nem megy a tőrbe. Okos, mint a vén kos, mint a nádi veréb. (Km.). 4) Népies nyelven, tudós, tanult. Okos ember. Mint főnév többesben: okosok.
„Ez az élet úgy sem sok,
Használják az okosok.“
Használják az okosok.“
(Népd.).
A török nyelvben hasonlít ugyan hozzá okumus, mely tudóst jelent, azonban ez okumak igétől származik, mely am. olvasni, tehát amaz szószerént inkább azt teszi: olvasott.
