NYÚLÁNK
NYÚLÁNK, NYULÁNK, (nyu-ul-ánk) mn. tt. nyulánk-ot. Mondják oly testről, termetről, mely karcsu, mely könnyen nyulik, s ezen tulajdonságánál fogva valóban hosszura, vagy magasra nőtt, de egyszersmind megvékonyodott. Nyulánk termetü legény, leány. Ellentétei: zömök, tömpe, vastag. Leginkább megegyezik vele a nyulékony, mert mindkettőben alapfogalom a nyulásra hajlandó képesség, vagyis azon tulajdonság, melynél fogva valami folytonosan ki van nyújtva, vagy kinyujtható. Ezen alapfogalmat a gyakorlatos jelentésü k képző fejezi ki, s nyulánk eredetileg, elemezve am. nyulók vagy nyulék, melyből hangrend szerént lett nyulák, s n közbevetéssel nyulánk. A nyulék törzsöke t. i. nyul-é am. nyuló, mert nyelvünkben a részesülőnek ó ő hangzója többször é-re alakul által, s innen elemzendők az ámé, bámé, karé, taré, csaté, málé, s több mások. Képzésre rokonai: nyalánk (nyalék), vagy nyalók, azaz: nyalékony; falánk (falék, v. falók), falékony; falánk, azaz: furánk, mert alapértelme furás; szulák, azaz: szurák (aculeus), mert szurékony. A k végképző hasonlólag a tulajdonságnak sokaságát jelenti ezekben: pofók, szemők, csombók, pirók stb. V. ö. ~ÁNK.
