NYUGODALOM
NYUGODALOM, NYÚGODALOM, (nyug-od-al-om) fn. tt. nyugodalm-at, harm. szr. ~a. 1) Állapot, melyben az van, ki munka, fáradság után testi, lelki erejét pihenteti. Dolog után édes a nyugodalom. (Km.).
„Tégedet a hajnal még alva hagy, a delelő nap
Alva talál; nyugodalmadból ragyogása nem ébreszt.“
Alva talál; nyugodalmadból ragyogása nem ébreszt.“
Vörösmarty (Mikes búja).
2) A kedélynek, s általán a lelki működésnek háborítlan állapota. Szívbeli, lelki nyugodalom. „A szerelem dárdája, szivemet általjárja, nincs nyugodalmam.“ (Népd.).
„Rózsám keze fejem alja,
Szíve szívem nyugodalma.“
Szíve szívem nyugodalma.“
Vörösmarty.
Ezen igének törzsöke az átható nyugat, vagy nyugot, vagy a visszaható cselekvést jelentő nyugodik, s némileg különbözik tőle a nyugalom, minthogy ennek közvetlen gyöke az elavult egyszerü nyug önható, vagy nyugik, közép ige; ellenben előbb lett ebből nyugat v. nyugot, főnév, v. áth. és nyugodik k. ige; honnan azután nyugodalomra származott. A nyugalom tehát egyszerü pihenési állapotot jelent; ellenben a nyugodalom tartósabb vagy folytonosabb nyugvási állapotot látszik kifejezni. Így biralom és birodalom, uralom és uradalom is különbözik. Azonban nyugalom és nyugodalom szókat általános szokás szerént egy értelemben használják.
