NYŰ, (2)
NYŰ, (2) fn. tt. nyüv-et, harm. szr. ~e. Féreg, mely leginkább a rohadásnak, erjedésnek indúlt állati testben, nevezetesen állott húsban, továbbá növények terményeiben, a gyümölcsökben stb. fejlik ki, mit máskép némely tájakon kukacz-nak, pondrónak neveznek. Nagy melegségben hamar nyüvek esnek a húsba. Néha a disznókat igen meglepik a nyüvek. A sajtban idővel megterem a nyű. Más kiejtéssel nyí, v. nyív. Szélesb ért. mindenféle féreg, mely az állatokban és növényekben terem, különösen a tetüféle férgek. Legvalószinübb, hogy a magyar ezen állatnemet élénk mozgékonyságáról nevezte el, miért származéka nyühelődik s talán nyüzsög is, am. nyüvek módjára mozog, nyugtalankodik; mi szerént legegyszerübb alaphangja azon ű, vagy i volna (nyű, nyí, nyív), mely nagy szónemzetségben mozgásra vonatkozik, milyenek: i-ed i-eszt, azaz: valamely veszély érzetétől mozgásba jő, megrázkódik, vagy mást megrázkódtat; iv, v. ij, hajlítható, mozgatható eszköz; iczeg, izeg, izog, ideg, idő, idegen, i-ön (jön), i-ut, jut, igtat, illan, inog, izseg, pizseg, iszamodik stb.; az ü-re vonatkozva pedig üget, űz, ügy, ügyekezik stb. Ez elemzés szerént az ny nyomatékos előtét, mint több egyebekben. – Hasonló, t. i. mozgásra vonatkozó fogalmi rokonság látszik a magyar féreg és fireg, fereg, fürög, továbbá a latin vermis és vergo, verto gyökeik között. V. ö. I, gyökelem.
