NYILVÁN
NYILVÁN, (nyi-l-va-an) ih. Átv. köz tudomásra, nem titkolva, világosan, a nagy közönség előtt. Nyilván beszélni, működni, megfeddeni, megdicsérni valakit. „Íme nyilván beszél.“ (palam loquitur. Tatrosi cod.). A haza ügyében nyilván föllépni. Nyilván való dolog, adósság. Nyilván vagyon, am. köz tudomás van róla. Irják öszvetetten ,nyilvános’ v. ,nyilván való’ értelemben is, pl. nyilvánbeszéd, nyilvándolog, nyilvánkönyv. V. ö. NYILVÁNY. Néha am. alighanem, jóformán, hihetőleg. Nyilván baja történt, azért nem jön. Nyilván csalánra vizelt, hogy oly rosz kedvü. (Km.). Nyilván ő is ott lesz. Lőrincz Károly is eléhozza a kapnikbányai szójárásban: nyilván hallotta s azért mondja; nem fogad szót, nyilván vesztét érzi; akaratja neki nyilván. Másod fokozatban: nyilvábban.
