NYELV
NYELV, (nyel-ő, nyel-ü, nyel-v) fn. tt. nyelv-et, harm. szr. ~e, kicsiny. nyelvecske. 1) Lapos, elül valamivel vékonyabb és keskenyebb húsból álló testrész, mely a szájüregben fekszik, a az ízlő érzéknek közvetlen szerve. Nyelvet ölteni, mozgatni, meggörbíteni. Kínjában harapja a nyelvét. Nyálkás, tiszta, piros, tüskés nyelv. Marhanyelvet enni. Kihúzni, elmetszeni a nyelvet. Nyelvvel körülnyalni az ajakat. Az emberben ezen húsrész a beszédnek kiváltképen való eszköze, honnan sokféle tulajdon és átv. értelmü kifejezésekre használtatik. Nehéz, akadozó, höbögö nyelv. Sebes, szapora nyelv. Megoldották a nyelvét, alkalmat vagy engedelmet adtak neki tetszése szerint beszélni. Megeredt a nyelve, megszólamlott; és: amint elkezdte vala, folyvást, szakadatlanul beszél. Nyelvén van a lelke, közel van a meghaláshoz. Nyelvét féken, zabolán tartja. Nyelvével vétkezik. Nyelvével mindent tesz, tettel semmit. Gonosz, rágalmazó, lustos nyelv. Minden embert nyelvére vesz. Jár a nyelve, mint a kerepelő. Csak a nyelve jár. Hallgass nyelvem, nem fáj fejem. Félnek a nyelvétől. Nincs jobb és nincs roszabb a nyelvnél. Nyelvemen volt már s megint elfeledtem.
„Mint a gyöngyöt erős eczet,
S elolvasztja tüz az érczet,
Így gonosz nyelv égő tüzet,
Okád alád, s forró vizet.“
S elolvasztja tüz az érczet,
Így gonosz nyelv égő tüzet,
Okád alád, s forró vizet.“
Beniczky Péter a XVII. században.
Szélesebb és átvittebb ért. képesség, melynél fogva belső állapotunkat hangok által kifejezzük, vagy ki
jelentjük, s ez értelemben az állatoknak is van nyelvök. Különösen emberi képesség, mely által érzelmeinket s gondolatainkat bizonyos szerkezetü hangok, illetőleg szók segédeszközével kifejezzük, s azokat mások értésére adjuk. Világos, értelmes, homályos nyelven szólani. Nyelve megelőzi az eszét. Nyelvére adni valakinek, mit mondjon. Nyelvet mérni valakivel am. visszafeleselni. Komoly, haragos nyelven beszélni. Szerelmesek, szónokok nyelve. Népies, irói, költői nyelv, melyen t. i. a nép, az irók, a költők sajátlag fejezik ki magukat. Műnyelv, mesteremberek nyelve, mely a művek és mesterségek körül divatozó kifejezéseket foglalja magában. Nevezetesen, mindazon szók és kifejezések, és szószerkezetek öszvege, melyekkel az emberek érzéseiket és gondolataikat kijelentik, egymással közlik. Minthogy pedig ez különböző népfajoknál különféle módon történik: innen a nyelvek többféle osztályai. Régi, holt nyelvek. Újabb, élő nyelvek. Ázsiai, áfrikai, európai nyelvek. Sémi nyelvek, milyenek a zsidó, arab, chaldaeai, kopt, és rokonaik. Indoeurópai vagy árja nyelvek, mint a szanszkrittal rokon hellen, latin, német, szláv, celta stb. Altaji nyelvek, ú. m. finn, tatár, török, mongol, magyar stb. Művelt, műveletlen nyelvek. Nyelvet tanulni. Több nyelvet v. nyelven beszélni. Érteni a nyelvet. Magyar nyelven irt könyvek, oklevelek. Magyar nyelv sajátságai. A magyar nyelv lágyabb igen sok más nyelveknél.
„Félre, kishitüek, félre! nem veszett el –
Élni fog nyelvében, élni müvészettel –
... E nemzet!...
Élni fog nyelvében, élni müvészettel –
... E nemzet!...
Arany János.
2) Átv. ért. valamely test vagy eszköz, mely némileg, pl. mozgékonyságára vagy beszorulására, nézve a nyelvhez hasonló, pl. síp nyelve, billegetője. Földnyelv, szük föld, mely vizek közé szorúl. Mérleg nyelve, mely a mérleg közepén ideoda mozog, mig a serpenyők sulyegyenbe nem jönnek. Csat nyelve, a kancsat v. kankapocs horga, mely a nősténycsat üregébe megy. Békó nyelve, azon rugós tollu vas, melylyel bezárják a békót, midőn azt fölverik. Nyelvét kinyujtja, huszáros kiejtéssel am. kardot ránt. stb. A nyelv azon számos szók közé tartozik, melyekben a v képző átalakult igeneves ó v. ő, tehát eredetileg nyelő, melyből lett: nyelü, végre: nyelv, mint ölő, ölű, ölv, oló, olu, olv, homó (omó), homu, homv (hamv). Így képződtek elavult gyökökből: enyü, enyv; könyü (gönyű) könyv; nedü, nedv; kedü, kedv; fenyü, fenyv stb. Legtökéletesebben öszveüt e származtatással a csagataj jalin = nyelv, jala-mak igétől mely am. nyal-ni (Vámbéry); hogy pedig nyal és nyel teljesen rokonok, nem hiszszük, hogy valaki kétségbe vonná. Több régi nyelvemlékben eredeti alakjában találjuk. Menden nép, nemzet és nyelő (azaz nyelv) valamely káromlatot beszélend. (Bécsi codex. Daniel profétában). És ő szájokbun álnok nyelő nem lelettetik. (Sophonias profétában). Sőt néhutt csak nyel. „Szólásnak vagy nyelnek ő büne.“ (Nádor-codex). „Ez átkozott harmad nyelnek gonoszsága.“ (Góry-codex). Rokonok a vogul nelma, nilm, osztyák nälim, nälem. Egyébiránt V. ö. NYEL, (1). A finn kieli szót némelyek más eredetünek tartják, s ezért a magyar ,nyelv’-nek ,nyelő’ eredetét is kétségbe vonják. De a magyar régiség minden kétséget eloszlat, s többet bizonyít bármely rokon nyelvnél, különben pedig a csagataj nyelv is mellettünk szól. A mongolban is k-val áll: kelen.
