NEVET
NEVET, önh. és áth. m. nevet-tem, ~tél, ~ětt, par. nevess. Alakutánzó vagy alakutánzásból is eredett szó, amennyiben nyilt ajakkal ejtetik; t. i. furcsának látszó, vagy különösen tetsző dolgon belsőleg megindulva szájának izmai széthúzódnak, s az n által teljesen, vagy a régies ,mevet’ szóban az m kiejtése után, nyilt ajkai közől olyféle hang ömlik ki, melynek alapja az e szintén nyilt önhangzó s ismételve és lehelettel ejtve hehe gyanánt is szól. Némi változattal a régieknél mint érintők: mevet. Alaphangokra nézve (ne) leginkább egyezik vele a sínai ín (subridere; hilaris); közelit hozzá a szanszkrit szmi és szláv szmejem is. Miben különbözik a vihog, ihog, mosolyog, kaczag, hahotáz, röhög igéktől, erről l. MOSOLYOG.
Mint önható egyszerüen a kedélynek illető állapotát fejezi ki. Aki hamar nevet, hamar is sír. Nevet, mint a bolond, mint a fakutya, mintha elment volna az esze. Majd megpukkad, úgy nevet. (Közmondások). Különösen állapító ragú neveket vonz. Holmi sületlen tréfákon nevetni. Minden hiábavalóságon nevet. Azon nevet, hogy bakot lőttem. Majd nevet rajta, ha megtudja. Jót nevetett rá. Áthatólag a) valakit vagy valamit nevető hangon gúnyol, csúfol, visszatorol. A kevély szegényt mindenki neveti. Azt esküszi, hogy szeret, egyet fordul, kinevet. (Népd.). b) Tetszését, kedvét jelenti ki valami iránt. A bohóczot nevetik a nézők. c) Valamivel nem gondol, s a komoly dolgot könnyen veszi. Nevetem a világot, a világ bolondságát. Mások törik, marják magokat, ő meg neveti az egész dolgot. Átv. ért. mondják lelketlen dolgokról is, melyek kedves, vidám, vonzó külsejök által tetszésre, s mintegy nevetésre gerjesztenek. A sok szép gyümölcs, piros alma szintén nevet a fákon. A szeme is nevet. (Népd.).
