NESZ
NESZ, hangutánzó önálló gyök, fn. tt. nesz-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Lassan susogó, szuszogó hang, mely valamely testnek mozgása, motszanása által támad és terjed. E jelentésénél fogva a hangutánzók osztályába tartozik, s alaphangja a szuszogó v. sziszegő sz. Nincs semmi nesze, am. leggyöngébb hangját, szuszogását sem hallani. Mintha valami neszt hallottam volna. Hallani a futkározó egerek neszét. Neszt fog, a vadászok nyelvén a rőtvad, midőn figyelve fülel. (Bérczy K.). Jelenti különösen a szaglászó orrnak szuszogását; innen neszelni valamit, am. szaglászni, szaglászva keresni, kutatni. 2) átv. ért. minthogy a hírek, kivált titkosak, csak suttogva terjeszkednek, tehát a nesz jelent alattomban, susogva bujdosó hírt. Némi neszét már én is kaptam, vagy hallottam. Még semmi nesze sem vala, mikor már én tudtam a dolgot. 3) Ugyan a fennemlített oknál fogva am. alattomos ürügy, melyet valaki csak sugdosva közöl. Azon nesz alatt ment el, hogy rokonait látogatja.
