NĚMZET
NĚMZET, (něm-z-et) fn. tt. němzet-ět, harm. szr. ~e. 1) Szóelemzésileg am. bizonyos nemből lett vagy eredt származék, nemzedék. Ilyenek a faj, mag, sarj szókból eredt fajzat, magzat, sarjazat. Ez értelemnek megfelel Molnár A. szerént a latin genus, prosapia (nemzetség). A régiek sokszor vették ez értelemben. „Kecskekigyóknak nemzeti, ki mutatott nektek elfutnotok Istennek jövendő haragjától.“ (Tatrosi codex. Máté III).
„Imé mire hozám éltem!
Gyászban borítám én fejem;
Megrutítám szép vénségem,
Nemes nemzetem.“
Gyászban borítám én fejem;
Megrutítám szép vénségem,
Nemes nemzetem.“
Búcsu-éneke egy fejvesztésre itéltnek. 1688. (Thaly K. gyüjt.).
2) Egy égöv alatt és földrészen lakó, hasonló eredet és nyelv által másoktól különböző emberek sokasága, pl. magyar, német, franczia, ángol, spanyol nemzet. „Hogy azoknak gonoszságok miatt is vagyon az Istennek látogatása szegény hazánkon és nemzetönken.“ (Gr. Eszterházy M. nádor. 1627). Különbözik tőle a nép, mely többféle eredetű és nyelvű embersokaságból is állhat; továbbá a nemzet valami egészet, s polgárzati egységben élő emberek sokaságát jelenti, a nép pedig határozatlan embertömeg, s különféle viszonyban vehető, pl. városi, falusi, pusztai nép; úri, polgári, pór nép; hadi népek, köznépek; de nem mondhatjuk: városi, falusi nemzet stb. A nemzetet bizonyos testalkati, és szellemi tulajdonságok jellemzik, milyenek a nemzeti arczvonások, nemzeti nyelv, nemzeti erkölcsök, továbbá nemzeti szokások, pl. táncz, zene, viselet. V. ö. NÉP. 3) Az ómagyar alkotmány értelmében, a nemzet a nemesek és nemesi szabadalmakkal élők testületéből állott, tekintet nélkül az eredet és nyelvek különségére, honnan minden nemes magyar volt, habár horvát, szlavon, szerb, tót, román, német stb. vérből származott; és habár anyai nyelve nem volt magyar. Erdélyben székely, magyar és szász nemzetet különböztetett meg a régibb törvény.
