NÁSFA
NÁSFA, v. NÁSVA, elavult fn. tt. násfá-t, v. násvá-t. A régieknél am. aranyból vagy ezüstből készült drágakővel rakott ékszer, melyet férfiak és nők viseltek, latinul: monile. „Te farodnak egybeszerkezése miként násfák, kiket mesteri kéz gyártott.“ (Juncturae femorum tuorum, sicut monilia. Döbr. cod. Canticorum 7.) „Felöltöztetett engemet aranynyal szőtt atlaczba, és mérhetlen násvákkal ékesejtett engemet.“ (Et immensis monilibus ornavit me. Cornides-cod. 382 l.) „Ismegh Saaghy Jánosnak egy arany lantza es egy naasfaya vagyon ennalam zalogba.“ (Sági Imre 1573-diki végrendeletében.) Eléfordul Paksi Kata hozománya közt is 1539-ben. „Egy gyengyes parta, egy naasfa, tizenegy aranygyerő stb. (Nyelvtud. Közlemények IV. kötet második füzet 1865. 193–95. l. Mátyás Flórián).
„Másfelől pediglen láttam sirénákat,
Letették amelyek drága násfájokat.“
Letették amelyek drága násfájokat.“
Gróf Koháry István a XVII. századból.
Molnár Albertnél Kresznerics szerént am. a latin inauris, azaz fülbevaló, fülönfüggő. Ha csak ezen jelentések mellett maradnánk, akkor a násfa v. násva első részében könnyen feltalálnók a nász szót, minthogy nász alkalmával szokták leginkább az akár nyak-, akár fül- és más ékességeket ajándékozni és hordani, amidőn násfa, nászvagy azaz ,nászi vagyon’-félét jelentene (a Tatrosi codexben vagy am. vagyon), azonban Szabó Dávid szerént am. retesz, kilincs, fazár; melyekre a föntebbi értelmezés nem illik, hanem talán ezek inkább nyárs- = tájdivatosan nyárfá-val hozathatnának viszonyba; V. ö. NÁSPÁL. Simai. Kristóf mindkét jelentését följegyzette: Vectis. Pessulus ligneus. Item: inauris.
