NAPTÁR
NAPTÁR, (nap-tár) ösz. fn. Könyv, melyben egy vagy több évnyi időszak hónapokra, hetekre és napokra osztva, az eléforduló vasárnapokkal, ünnepekkel, holdváltozatokkal, s egyéb időre és időjárásra vonatkozó dolgokkal följegyeztetik, hogy a polgári és egyházi élet ügyeiben némi utasításul és emlékeztetésül szolgáljon. Régi s áltatán bevett idegen neve: kalendáriom. Gergely-féle naptár, mely az év napjainak sorozatát a 16-ik században behozott kiigazítás szerént adja elé. Görög vagy ó naptár, mely a rómaihoz képest az új évet tizenkét nappal későbben kezdi. T. i. Julius Caesar idejében, Krisztus születése előtt 46 évvel, a régi római naptár akként igazittatott ki, hogy három egymásután következő év 365 napból álljon és egyenlő legyen, a negyedik pedig 366 napot foglaljon magában, s így ez szökő év lett; miáltal az égi napnak egész éve egyre-másra 365 1/4 idő-napot tett. Azonban az akkori számitás alkalmával az év hoszsza 365 napon túl nem egész 6 óra, hanem csak 5 óra, 48 nagy, és 50 4/5 kis percz, vagyis 6 óránál 11 nagy, 9 1/5 kis perczczel kisebb volt.
Ezen évi különbözet 128 év alatt egy egész napot, és 1300 év alatt 10 napot tett, úgy hogy Kr. sz. u. az 1300-ik évben a tavaszi éjnapegyen (tavasz kezdete), nem a római szerénti mártius 21-dikére esett, mint a régi rémai naptár megigazitásakor, hanem mártius 11-kére. A római vagy juliusi naptár ezen hibáját teljes bizonyossággal csak a XVI. században vették észre, mikor is elvégre XIII. Gergely pápa 1582-ben, különösebben Lilius, Clavius és Dante segitségével azon hibát kiigazította, s ennek következtében, hogy a többek közt a tavaszi éjnapegyen ismét mártius 21-dikére essék, az 1582. évből 10 nap kihagyatott, s különösen október 4-ike után mindjárt október 15-dike számíttatott; s a további kellő számítások is eleve megállapíttattak, melyek szerént az év hossza 365 97/400 napra tétetett, mely csak 21 kisperczczel nagyobb, mint a föntebbi, mely egy egész napot csak 4082 év mulva fogna tenni. Ezek szerént a régi Julius-féle időszámlálás nehány nappal későbbre esik a Gergely-félénél, ú. m. 1583-tól 1699-ig 10, 1700-tól 1799-ig 11 nappal, és 1800-tól 1899-ig 12 nappal. Ezen kiigazított naptár divatos az egész római catholikus és protestáns világban, a görög-oroszok kivételével, kik még eddig a régi római kalendáriumot használják. Mindjárt 1582-ben elfogadták azt Olasz-, Spanyolországban és Portugaliában, azonnal a pápai bulla megjelenésekor; Francziaországban pedig nehány hóval később. Svájczban és Havasalföldön 1583-ban, Lengyelországban 1586-ban, Magyarországon 1587-ben, a protestáns Némethonban csak 1700-ban, Angolországban még később, ú. m. 1752-ben, és Svédországban 1753-ban.
Magyarul írott igen régi (1466. évből szóló) naptárunk a Tatrosi vagy Müncheni codex elején lévő, melyről azt mondja Jászay, hogy „nemcsak azért nevezetes, mert legelső, melyet magyar nyelven a régi korból elémutatni tudunk, de mert teljes is.“ Sok szent magyarított neveit itt már feltaláljuk, mint: Adorján, Ágoston, Ágotha (asszony, szűz), Antal, Balázs, Damokos v. Domokos, Elzsébet és Erzsébet, Estván, Emre (Imre), Gellérd, Gergely, György, Ilona és Hilona, Jakab, János, József, Kálmán, Kelemen, Kolos (szűz, Scholastica), Kozma, László, Lőrincz, Lukács, Margit, Máté, Matiás, Miklós, Pál stb. stb. Különösebben feltünő ünnepek: Urunk környekezete (körülmetéltetése) napja, Vizkereszt napja, Szűz Mária tisztólatja (Gyertyaszentelő Boldogasszony), Mária születeti (Kisasszony napja, sept. 8.), Mendszent napja, Úrnak születete (Karácson). ,Husvét’ és ,pünkösd’ semmi néven nem jön elé. A hónapok nevei latinok: Januarius, Februarius, Marcius (így) stb. Az 1506-diki magyar főiskola imakönyvében (a Tudományos Gyüjteménynek 1835-ik évi VI. kötetében közölte Horváth I.) már megvannak az akkori nevezetesebb keresztény ünnnepekről nevezett hónapnevek ú. m. Boldogasszony hava, Bőjtelő hava stb. Ezek közt a Boldogasszony, Kisasszony és Mindszent ünnepek nem esnek ugyan a rólok nevezett hónapokra, „miólta (úgymond Walther László az 1840-diki ,Honművész’ I. k. 223. és következő lapjain) éveinket Kis karácsontól vagyis Krisztus körülmetéltetésének ünnepétől kezdjük, de beléjök estek igenis akkor, midőn még a magyar keresztény a Krisztus születésével (Nagykarácsonnal) kezdette éveit;“ e szerént volt december 25-ikétől január 25-ikéig a régi Karácson hava, innen február vége felé Boldogasszony hava, a midőn tehát Gyertyaszentelő boldog asszony napja (február 2-ika) azon hóba esett; így Kisasszony és Mindszent napja is az előbbi hónapokban állottak. Azonban a fönnebbi 1466-iki naptárbeli év már ,Úr környekezete’ napjától kezdődik s a hónapok nevei még latínok. Tehát úgy látszik, mintha a naptárak azon korban nem voltak volna teljesen egyező szabályok szerint szerkesztve. Tudtunkra későbben Erdősi (Sylvester) ajánlotta első a télelő, télmás, télharmadhó stb., vagy pedig: első-, másod-, harmadhó stb. nevezeteket; amazokat a mai korban némi változtatással Kunoss Endre, emezeket pedig Fogarasi János kezdette divatba hozni. A hivatalos okiratokban leginkább az ünnepekről és szentekről vett nevezetek divatoznak, a közéletben pedig a latínok. A naptárra vonatkozó közmondások is még a ,kalendáriom’ szót használják, például, minthogy a naptárban időjóslatok is foglaltatnak, innen, ki bizonyos testbajokban szenvedvén, az időváltozást előre érzi, azt mondják róla, hogy kalendárioma van; vagy, aki az innep- és névnapokat emlékezetében tartja, élő kalendáriom-nak hivják.
