MÉSZENY
MÉSZENY, (mész-eny) fn. tt. mészeny-t, tb. ~ěk. Tiszta állapotban levő elemi mészanyag, a könnyü fémek egyike, világos sárga szinnel s tündöklő fénynyel (calcium); nevezetét a mész szótól nyerte, mely nem egyéb, mint a mészenynek élenynyel vegyülete. Ezen elemi anyag a föld felületén legnagyobb mennyiségben elterjedve levő elemekhez tartozik; azonban természeti állapotban csak mindig más elemmel egyesülve találtatik; többnyire mint szénsavas mészéleg sokféle mészkövet alkotván. Az élenynyel egyesülve, mint mészéleg közönségesen égetett mész, néha mészföld, igen elterjedt használatu az épitésnél, melynek nagyban eléállitása, égetése mindennapi dolog, s történik az úgynevezett mészégető kemenczékben. T. i. ezeket a földbe ásva vagy föld felett építve mészkődarabokkal telerakják, mire ezeket addig égetik, míg fejér fénynyel világlanak; a szénsav akkor ki van hajtva a mészkőből, és a mész kiégetve és élenynyel egyesülve készen áll. A mészéleg tiszta fejér test, maró ízű és kemenczéinkben a legmagasb hőnél is olvaszthatatlan. A kiégetett mész vízzel megöntve ezt mohón magába szívja, mire tetemesen fölmelegszik, felduzzad és porrá mállik. Ha a viz felszivása által porrá mállott meszet nagyobb mennyiségü vizzel megöntjük s felkavarjuk, fehér nemü folyadékot kapunk, melynek mésztej, mészvíz, közönségesen oltott mész a neve. Ha az oltott meszet a levegőn hagyjuk, vizének nagyobb részét elveszti és kiszárad, s ez alatt egy része szénsavat vonz magához. Ha pedig az égetett meszet szárazon hagyjuk több ideig a levegőn, ebből is vizet és szénsavat vonván magához, szétporlik.
