MÉN, (2)
MÉN, (2), fn. tt. mén-t, v. ~ět, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Hím ló, vagy szamár, ép, heréletlen állapotban, alsóbb nyelven: monyas, v. csődör. Ha különösen tenyésztésre használtatik: hágó mén. Költői nyelven jelent általán paripát. Szilaj méneken száguldozó vitézek.
„Bár miként kiáltoz, hő ne! hő ne!
Húzza őt a csepegőbe méne.“
Húzza őt a csepegőbe méne.“
Cz. Remete Péter.
Mi e szó elemzését illeti, valamint monyas a mony, csődör a cső, (csév, csék) gyököktől, mint ezen hímállat lényeges jegyeitől vette nevét; valószinűen a mén szóban is oly minőség alapfogalma rejlik, mely a hímállat tulajdona. Véleményünk szerént gyöke azon me, melyből a megy, és men származnak. A me oly tiszta gyök, mint a tesz, vesz, lesz igékben a te, ve, le, mint a me-het származékából kitünik. A me gyökből keletkezett az igeneves meő v. mee, öszvevonva mé, mint veő, vő, vé; neő, nő, né; fe, feő, fő, fé, az n pedig kifejlett hang, mint né-ből lett nén, té-ből lett tén, pl. ténfěreg, így lett az eleve eleven, mereve mereven, halava halavan halavány, ő ön, é én (ego), ké kény, s több mások. E szerént mén am. menő, (kanczára menő), hágó, mely utóbbi szó ez értelemben szintén divatozik. Ezen alapfogalomban rokon hozzá a kúton levő mén v. mény, vagyis azon rúd, mely a kútágas hátára fektetve fölnyúlik, fölmegy. Innen lehet megfejteni a Ménfő előhegy nevét is Győrvármegyében, mely épen ott fekszik, hol a Bakonyság legkülsőbb foka kezdődik, tehát azon szeliden emelkedő halom, mely kezdetét teszi a bakonyi oromzatnak az úgynevezett magyarországi kisebb sikság felül. Valamint tehát a vizeknél a fő azok eredetét, kezdetét teszi, pl. Tapolczafő, Sárfő, hasonlóan Ménfő, am. a menetel kezdete, eleje a Bakonyság felé. A mén megvan az ostormén nevü cserjét jelentő szóban is, melynek veszszőji ostornyélhez hasonló sudaruak, miszerént a nyél v. nyel és mén v. mény rokonértelmüek, mert amaz gyöke a meglágyított né v. ne mely növést, fölfelé sarjadzást jelent, milyen a falevél, a gyümölcs nyele, és a kukoriczanyél, sőt a szerszámok nyele is hasonlat szerént úgy tekintetik mintha az illető szerszám kinövése volna.
