MALÁTA
MALÁTA, fn. tt. malátát. 1) Tulajd. ért. a serpálinka- s egyéb szeszfőzőknél, kicsiráztatott árpa, melyet megszárítanak, s miután pogácsaformává alakult, öszvetörnek, és a kifőzendő gabona, burgonya stb. közé élesztőül tesznek. Máskép: malaj, németül Malz. A maláta természeténél fogva málló, szétmálló; l. itt alább. és V. ö. MÁL, elvont törzs. Különösebb jelentései: 2) Azon salak vagy söprü, mely a malátával élesztett, és kifőzött gabonából, burgonyából stb. marad, valamint azon moslék is, melyet belőle készítenek. Sörházi malátával hizlalni a disznókat, teheneket. „És kivánja vala a hasát betölteni a malátával, melyet a disznók esznek vala.“ (Tatrosi cod. és Káldi, Luk. 15. 16). Az újabb bibliai fordításokban: ,moslékkal.’ 3) Kriza J. szerént a székelyeknél az eczetnek megtört vadalmából az elvetni való rész. 4) Átv. ért. túl a Dunán a keletlen kenyérben vagy más süteményben azon szappanforma kövérség, mely a héj közelében gyűl öszve, máskép: czopáka, zákány, zákla. Ez értelemben is az eredeti malátának elmálló kövér nedve szolgál alapfogalomul. E szóhangokban is egyezik a német Malz, és dán, svéd, izland, ángolszász malt stb. szókkal, melyek Adelung szerént vagy a latin mollis, svéd mjäll, ángol mellow, görög μαλακος, μαϑακος, német Schmelzen stb. vagy pedig a latin molere, német mahlen stb. szókkal vannak származati rokonságban; de a magyarban is, mint érintők, ,mállik’, valamint ,malász’ szók értelme szintén idevág; s a magyarban nemcsak ,maláta’ hanem ,malaj’ is fordul elé hasonló jelentéssel.
