MAGZAT
MAGZAT, (mag-oz-at) fn. tt. magzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja, kicsiny. magzatka. Általán am. magból eredő, kifejlődő sarjadék, a magtermő növénynek vagy állatnak mása. Különösen növénytani ért. a termő virágnak azon része, melyből közvetlenül mag, vagy gyümölcs leszen. (Germen). l. MAGHON. Az állatok közől mintegy nemesebb kifejezéssel csak emberi ivadékról mondjuk. Innen az édes, kedves, szerelmes, gyönyörű magzatom, gyöngéd kifejezések.
„Alugyál magzatom, nyugogyál virágom.“
| Karács. ének. |
„Hányszor támadt tenfiad,
Szép hazám, kebledre;
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!“
Szép hazám, kebledre;
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!“
| Kölcsey. |
Még a rosz anya is jámbor magzatot szeret. (Km.). Azért méglen valván (habens) egy drágalátos fiat, azt es ereszté ő hozjájok. A vinczellérek ke(dig) látván mondának egymásnak: ez a magzat.“ (Tatrosi codex. Márk. XII.). Szoros ért. a méhben már előhaladt fejlődésben létező ivadék. (Foetus. Az ezt megelőző lény: ébrény, latinul: embryo). Elhajtani a magzatot. Magzathajtó italok, szerek.
