MAGABÁR
MAGABÁR, fn. tt. magabár-t, tb. ~ok. Növénynem a négyhímesek seregéből, és egyanyások rendéből; csészéje a magzat fölött két levelű, levelkéi háromfogúk, a magra ránőnek, bokrétája négy szirmu, tölcséres. Magva kettő, mindenik három fogu. (Scherardia). Nevét talán onnan kapta, hogy magvai a levelkékkel vegyítve s mintegy keverve, abárolva vannak, és így elemezve mag-abár volna. Itt az abárol szónak azon mellékjelentését veszszük, mely szerént keverést is, vegyítést is teszen, s rokon az abajdocz szóval.
