LEGEL
LEGEL, önh. m. legel-t. Mondják különösen füevő állatokról, barmokról, midőn a lábon álló növényeket, füveket eddegelik. Réten, mezőn, tarlón, erdőben legelnek a barmok. Legel az ökör, juh, ló. Lelegelni a vetéseket am. legelve leenni. Némely régiebb iróknál áthatólag am. etet, táplál.
„Vitézpróba helye, kiterjedt sík mező,
Legyen Isten hozzád, sok vitézt legelő.”
Legyen Isten hozzád, sok vitézt legelő.”
| Balassa Bálint. |
„Amott Argus pásztor tehenét legeli.”
| Faludi. |
Kilegel a göcseji tájszólásban am. kiismer, kitanúl, pl. gazdámnak egész természetét kilegeltem. (Vass József). Ezen igében a folytatva gyakorolt evés, élés alapfogalma rejlik; ennél fogva igen valószinü, hogy gyöke el (azaz él) melyből lett eleség, eledel is, és a gyakorlatos elég, v. éleg, továbbá el képzővel: elegel, mintegy éldegel, végre az e önhangzó elhagyásával legel, mint a székelyeknél lak am. alak s mint leg fokozati szó am. elig v. régiesen ‘ig’ helyett ‘eg’ állván: eleg. Mátyusföldén a legelőt baromélőnek mondják, miből világos, hogy a legelés egy értelmü az éléssel. A németben is Weide étel, weiden legelni, régi német nyelven wida, weido, mely a latin vita szóval rokon. Ily viszonyban vannak a latin pabulum, panis és pascor.
