LEG, (1)
LEG, (1), am. el-ig v. régiesen ‘ig’ helyett ‘eg’ állván: el-eg, azaz a teljességig, (V. ö. EL); ezért régiesen helyette jobbára mentől, azaz mendtől, mindtől (mai divat szerént am. mindennél) vala szokásban, pl. a Müncheni codexben: mendtől gonoszb, azaz mindennél gonoszb (pessimus); ma is halljuk: mendtől inkább, mendtől jobban. Sínai nyelven ling am. a latin ‘excellens.’ Használjuk melléknevek s igehatározók hasonlításánál a harmadik fokban, midőn rendszerént a második elé jön, pl. jobb legjobb, szebb legszebb, szorgalmasb legszorgalmasb, kitünőbb legkitünőbb, különb legkülönb stb. Azon mellékneveknél és igehatározóknál, melyek már magukban fokozatot jelentenek, mint alsó, felső, első, utolsó, szélső stb. csak az egyenlő vagy első fok elé teszszük: legalsó, legfelső, legalul, legfelül stb. Néha főnevek is fölveszik, pl. legjava valaminek, legvég, honnan: legvégül; így használtatik leghátul is; legtetejében, tegtetején.
„Áll vala udvarban megrakva nagy oltár,
Feltüzve a szent kard legtetején volt már.”
Feltüzve a szent kard legtetején volt már.”
| Buda halála. (Arany Jánostól). |
A tulzó fokozásnál akként kettőzzük meg, hogy az első leg ‘es’ melléknévi képzőt vesz föl: legesleg. Legeslegszebb, legeslegmagasb (Allerhöchst) stb. ‘Ott’ v. ‘ottan’, és ‘itt’ v. ‘itten’ szók elébe téve azt jelenti: azonnal, tüstént; mely szók a régieknél magukban is eléjönnek ily értelemben, t. i. ottan = azonnal.
