LANT
LANT, fn. tt. lant-ot, harm. szr. ~ja. Általán kisebbféle, húros, újjakkal pengetett hangszer. Ilyenek: czitara, tambura (mácsikszedő) s több a népek különféle izlése szerint módositott hangszerek. Lantot pengetni. Lant mellett énekelni. Átv. ért. agg lant am. vén banya. Egy agg lant van Gyöngyös táján, rút szömörcsök ül pofáján. (Faludi). A szamár arany lanton is, csak szamár nótát penget. (Dugonics). Ugyan átv. ért. jelképe a költészet azon nemének, mely önnöni v. alanyi (subjectiv) érzelmeket énekel meg, s melynek alapja a kedélyben fekszik.
„Szünj már egyszer zengeni
Harczi viadalt,
Vedd elé kis lantodat,
S mondj szerelmi dalt.”
Harczi viadalt,
Vedd elé kis lantodat,
S mondj szerelmi dalt.”
| Czuczor. |
„Oh, ha szép hired vala gondom eddig
S általam, kis lant, nevet érdemeltél,
Jer, magyar dalt zengj.”
S általam, kis lant, nevet érdemeltél,
Jer, magyar dalt zengj.”
| Virág Benedek. |
„Músám mosolygóbb tájakon andalog,
A csendes erdők boltjaiban szeret
Víg lantja zengni.”
A csendes erdők boltjaiban szeret
Víg lantja zengni.”
| Berzsenyi D. |
E szó hangutánzónak látszik, s gyöke a csaknem minden népeknél, énekhangul divatozó la! la! és csekély eltéréssel egyezik a megforditott magyar dal szóval is. Egyébiránt szót, hangot jelent a latin lallo, laus, hellén λαλω, német lallen, Laut, arab alaud, héber olal szókban. Különben a lant-hoz legközelebb áll a német Laute.
