KÜRT, (1)
KÜRT, (1), (kür-t) fn. tt. kürt-öt, harm. szr. ~je. Kicsinyezve: kürtöcske. Gyöke kür azon szók osztályába tartozik, melyekben a lényeges gyökbetü r növést, magasságot, fölkelést jelent, milyenek or orom, hóri óriás, sarj, serdül, serken, szaru, taré, part, mart, bércz stb. Eredeti értelme szaru, vagyis bizonyos állatok fején vagy homlokán csontféle kinövés. Ezen alakban legközelebb áll hozzá a hellen ξρας, a latin cornu, azután a lágyabb német Horn, és a forditott szláv roh. Mivel pedig, valamint más népek, úgy a magyarok is a szaru tülkét hangszerül használták: innen jelent fuvó hangszert is, mely leginkább ökörszaruból van készitve, s hajdan a táborokban ‘hadi kürt’ név alatt használtatott, s jelenleg a csordapásztorok és vadászok jeladó hangszere. A kürt és szaru lényegben egyet jelentenek; innen vajas szarvas, néhutt: vajas kürt. Használtatik fordítva is tájszokásilag türk v. tülk. Rokonok hozzá a csűr, csürk, csürök és gyűr mint olyféle testek, melyek szaruként hegyesre felmagasodnak. A magyarok kürtjei között legnevezetesebb az ismeretes jász kürt, mely Jászberényben őriztetik, közhiedelem szerént Lehel kürtje. A kürtről számos magyarországi helységek neveztettek el.
