KÜNN
KÜNN, (kü-nn) ih. A két nn csak nagyobb nyomatékosság utján alakult, mert szabatosan egy n-vel volna kün. Gyöke kü, máskép ki, melyből en képzővel lett eredetileg küen, s az e kihagyásával kün, mint sürü sürün, jó izü jó ízün, keserű keserűn, ezek helyett: sürüen, izüen, keserűen. Az an en határzó képzőnek megfelel az ul ül, s némely szók mindkettőt fölveszik, pl. csunya csunyán csunyául, ostobán ostobául, illően illőül. Így felel meg a kün ben, alan, künt, bent, alant határozóknak a küvöl, bevül (belűl), alul. Ezen képzés erejénél fogva a kün és küvül tulajdonkép hely- és módhatárzó egyszersmind; a helyet t. i. a kü, a módot pedig az en v. ül fejezi ki. Jelenti azon helyet, mely bizonyos térnek végvonalain túl esik. Ellentéte: ben. Sem kün, sem ben. Kün járni az utczán. Kün lakni a falun. Kün hálni, kün maradni. Fölveszi végül hasonlóan nagyobb nyomatékosság kedveért a t betüt is mint szintén határozói helyképzőt: künt. Ugyanezen képző létezik a ben-t, fen-t, len-t, alan-t, továbbá a szintén helyre, térre vonatkozó hoszszan-t, magasan-t, mélyen-t szókban.
