KÜLTERJ
KÜLTERJ, (kül-terj) ösz. fn. Tulajd. ért. a testnek azon tulajdonsága, melynél fogva bizonyos helyet kifelé ható irányban foglal el. Ellentéte: belterj, mennyiben valamely test úgy foglal el bizonyos tért, hogy annak minden legkisebb pontjait betölti. A szivacsnak külterjéhez képest kisebb belterje van, mint a vasnak. Szabatosabban: terjedék és tömedék. (Extensio és intensio). Átv. ért. akármiféle működésnek olyféle hatása, mely minél többfelé törekszik; ellentéte azon működési hatás, mely ugyanazon körben minél több erőt kifejteni, és több eredményt eléállítani törekszik.
