KEL, (1)
KEL, (1), elvont gyök. 1) megvan a Kelcse, Keléd, Keleczel, Kelecsény, Kelemér, Kelencze, Kelenye helynevekben. 2) Görbét, bonyolodást, kerekformát jelent kelekóla, kelekólál, kelencze (méhkas), kelentyű, kelepcze szókban, s rokon a kaland, kalézol, kalandoz, kaliszta, kalinkó, kalantyu stb. rokon értelmű szókban eléforduló kal gyökkel. 3) Elavult egyszerü törzsöke a kell, kellem, kellet, kellő stb. rokonértelmü szóknak, de amelyekben az első l a ked d-jéből hasonúlt. V. ö. KELL. 4) Hangutánzó a kelep, kelepel, kelepelés szókban, keményitve: ker, honnan a hasonértelmü kerep, kerepel, kerepelés hangutánzók.
